Tánciskola Szeged városában és környékén

Tánciskola Szeged
Tánciskola Szeged

Sokak számára a tánc a finom, nőies mozdulatokról és a kulturális értékekről szól. Azonban ez a folyamat inkább nevezhető egy művészetnek, amire születni kell, illetve el kell sajátítani az adott táncstílus alapjait. A Feel Good Tánciskola Szeged városa mellett is foglalkozik a fiatalok oktatásával. Az iskola tart tanfolyamokat Hódmezővásárhelyen, Kiskundorozsmán, Békéscsabán, Makón, Sándorfalván, Szentesen és Zsombón is. Az iskola számára fontos, hogy tanítványait profi tánctanárok oktassák, hogy tanulás közben is jól érezzék magukat.

A Feel Good Tánciskola minél több fiatallal szeretné megismertetni a különféle táncstílusokat. A táncról elmondható, hogy az emberiséggel egy időben alakult ki. Régen a tánc az Istenek felé irányuló köszönetnyilvánítás és a kívánság egy fajtája volt. A tánc lényege a megfelelő ritmusérzék, valamint a ritmikus mozgás összehangolása. A tánciskola Szegeden és környékén is tart oktatásokat, céljuk pedig a hip-hop mozdulatainak megismertetése és megszerettetése a diákokkal.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás