Esküvői fotósok árai

Esküvői fotósok árai

Az elmúlt hónapokban, években minden szolgáltatás árát jelentősen meghatározza a távolság, a közlekedés árának iszonyú megemelkedése. Az esküvői fotók ára is nagyban függ a fotós lakhelyének és az esküvő helyszínének távolságától. Az esküvői fotós nem közlekedhet stoppal, hiszen időre pontosan oda kell érnie az eseményre, és még csak tömegközlekedéssel sem mehet, hiszen a felszerelésnek jelentős súlya, tömege, és nem utolsó sorban értéke van. Az egyetlen lehetőség, hogy autóval menjen az esküvőre. Sok fotós beépíti árába az útiköltséget, amit azoknak is ki kell fizetni, akik pár kilométerre laknak tőle. Mivel a benzinárak az utóbbi években nagyon megemelkedtek, az esküvői fotósok mozgástere beszűkült, hiszen az útiköltségek ára jelentősen megemelte a távoli esküvők fotózásának költségeit. Ennek ellenére a fotós kiválasztásánál nem szabad csak a helyi fotósok között válogatni akkor sem ha nagyon szűkre szabott az anyagi mozgástér. Könnyen lehet, hogy egy távoli városban élő esküvői fotós munkája nagyon megtetszik, és még az útiköltséggel együtt sem kerül többe, mint egyes helyi fotósok, akiket csak kompromisszumokkal tudunk elfogadni. Bátran kérjen ajánlatot tőlem a weblapomon levő ajánlatkérő űrlapon!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás