Az utasbiztosításban egyes esetekben kizáró ok a védőfelszerelés hiánya

Sokszor írtunk már az utasbiztosítás fontosságáról, és arról, milyen hátrányokkal járhat nélküle elindulni. Egyetlen kéz vagy lábtörés, esetleg egy kisebb káresemény is több ezer, vagy százezer forintba kerülhet, mire hazaérünk utazásunkból.
Főképp igaz ez az olyan élethelyzetekre, ami a veszélyes hobbikat illeti. Az extrém sport esetében pedig az utasbiztosítás szinte kötelező. Vegyük csak például a síbiztosítást, védőfelszerelés hiányában komoly sérüléseket szerezhetünk, amivel kórházba kerüléskor súlyos ezrekkel fizetünk. Ugyanez érvényes lehet egyéb olyan veszélyes sportokra, mint a búvárkodás, vagy a hegymászás, a védőfelszerelés hiánya miatt elszenvedett balesetek után nem térít a biztosító sem. Sőt!
Egyes esetekben az utasbiztosításban kizáró ok lehet a védőfelszerelés hiánya, ezt eleve már az utasbiztosítás szerződésben rögzíti a biztosító. Így amennyiben védőfelszerelés hiánya miatt sérülünk meg, akár kemény pénzekkel is gazdagíthatjuk egyik vagy másik külföldi ország egészségügyi rendszerét, mert a biztosító nem térít.
Épp ezért, ha olyan utazást veszünk célba, amit csak védőfelszereléssel lehet maradéktalanul élvezni, szinte ablakon kidobott pénz, ha a megkötött utasbiztosítás ellenére védőfelszerelés nélkül indulunk útnak. Főképp azért is érdemes így eljárnunk, mert sok esetben a felszerelésre külön biztosítást is lehet kötni. A felszerelés használata pedig nem csak a sérüléstől óv meg, hanem a védőfelszerelés ellenére való sérülés esetén a biztosító is térít.
Így, akik utazásra készülnek és hobbijuk a veszélyes sportkategóriába tartozik, érdemes betartaniuk a védőfelszerelés használatára vonatkozó szabályokat.
Az utasbiztosítás kalkulátor használata nem csak azok számára érhető el, akik a veszélyes sportokat kedvelik, hanem azok számára is, akik csupán egy napra utaznának el.