Aki iszik, ne vezessen!

Az alkoholos befolyásoltság különösen nagy veszélyt jelent a volán mögött. Olyan tényezőről beszélünk, ami a gyorshajtás mellett a legtöbb közúti balesetért tehető felelőssé. Nem csoda, hogy ezáltal a büntetési tételek is igen szigorúak, hiszen önmagában a baleset kockázatának megnövekedése nem jelent elegendő visszatartó erőt a felelőtlen sofőrök számára.
Sokan gépkocsival érkeznek egy szórakozóhelyre vagy vendégségbe, ahol kicsit megfeledkezve önmagukról felhajtanak néhány pohárkával, a hazafelé vezető utat pedig különösebb gondolkodás nélkül vállalják, mivel nem mérlegelik a reflexeik és ítélőképességük tompulásával járó veszélyeket. Pedig a sofőrszolgálat azonnal kiérkezne, de emberünk inkább saját maga vezetne haza, hiszen nem részeg, gondolja.
Az este több forgatókönyv szerint végződhet. Emberünk talán szerencsés és ő maga és a kocsija is egy karcolás nélkül megússza az utazást. Na ugye, megy ez! – gondolja.
Ám történhet másként is! Mit azok a fények az úton, szemetes kocsi? Hoppá, hoppá, rendőrség! Forgalmit elő, alkoholszondát megfúj. Na most van baj! Emberünk vakarózhat, a szonda 0.9 ezreléket mutat, ami már túlmutat a szabálysértésen, azaz 0.8 ezrelékes véralkoholszint felett már bűncselekményről beszélhetünk. Szerencsére nem visszaeső ittas vezetőről van szó, ám a büntetési tétel így is százezres nagyságrendeket érint és egy évre búcsút inthet a jogosítványától.
Emberünk ennél mégis sokkal többet veszíthetett volna. Ittas állapotából adódóan önmaga vagy a közlekedés más résztvevőjének testi épségét kockáztatta, ami a jog és az emberi erkölcs szerint is elfogadhatatlan.
Legyünk felelősek önmagunkért és másokért! Ha ittunk és mégis képkocsival kell hazajussunk, hívjunk sofőrszolgálatot!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás