A sudoku története

Leonard Euler volt az, aki feltalálta ezt a mai napig is hatalmas érdeklődést kiváltó játékot, a Sudokut. Egy nagy tudású matematikus volt, aki a XVIII. században élt Svájcban és tőle ered a mai játék elődje.  Ő találta ki azt, amit ma latin négyzetnek is hívunk. A játék egy olyan egy a×a-s latin négyzetben az 1, 2, …, a számok, mindegyike, minden sorban és oszlopban pontosan egyszer fordul elő. A neve pedig onnan ered, hogy ö számok helyet latin betűket használt a játék megnevezésére.

 

1892–ben jelent meg az első ilyen játék egy franci napilapban. Ebben már 9×9 – es cellák voltak, 3×3 blokkokra felosztva. Azóta a történelemben ez a játék is kicsit át formálódott. A mai játékot, amit megtalálhatunk nagyon sok újság, vagy rejtvény lapjain egy híres építész készítette el. Howard Garns játékával 1979 – ben ismerkedhettek meg az emberek. A játék Japánba majd csak az 1984 – es években jött be. Itt a Nikoli nevű napilapban látta meg először a napvilágot és vált az emberek nagy kedvencévé. Ezzel a játékkal játszott, gyermek, felnőtt egyaránt. Esti kikapcsolódást jelentett a családnak. Ezzel a játékkal nagyon sok szülő vált gyermeke kedvencévé, hiszen összehozta őket, és egy együtt töltött programként vált a család barátjává. az akkori elnevezés sokkal bonyolultabb, mint a mai, Suuji wa dokushin ni kagiru, ami lefordítva azt jelentette, hogy az a játék, amiben a számok csak egyszer szerepelnek. Majd pedig ebből alakult ki mai elnevezése is. Európa csak 2004–ben ismerkedett meg ezzel a játékkal, viszont a mai napig is az egyik legkedveltebb játéka a napilapoknak.

Ez a mai játék olyannyira megmozgatja az ember logikus gondolkodását, hogy akár gyermekeknek fejlesztésként is alkalmazhatóak. Iskolai, avagy otthoni játékra is.  Sőt, nagyon sok tanintézményben már megismertetik a játékot a gyerekekkel a sakkhoz, malomhoz vagy keresztrejtvényhez hasonlóan. Tanulja meg velünk ennek a játéknak a szabályait a következő cikkünkből.

 

Oldal elérhetősége: Sudoku nyomtatható  – Onlinejátékok.net/Sudoku

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás