A nyár a fesztiválok időszaka

Fesztiválok, programokA nyaralás megszervezésekor érdemes arra is figyelni, hogy az adott helyen milyen szórakozási, kikapcsolódási lehetőségek vannak a strandoláson túl. Mivel a nyár a fesztiválok időszaka, ezért sokan tervezik úgy a szabadságukat, hogy azt valamelyik nagyobb rendezvény helyszínéhez közel tölthessék el.

Természetesen a fesztiválok szervezői is figyelembe veszik a fenti igényeket, így lehetőség szerint vagy vízparthoz közel, vagy olyan településen szervezik a rendezvények zömét, ahol adott a lehetőség a strandolásra. A népszerű programajánló oldalak böngészése közben érdemes erre is odafigyelni.

Ha végigböngésszük az idei nyári szabadtéri programok listáját, akkor be kell hogy valljuk magunknak: rengeteg a jó program, amihez mérten jóval kevesebb a szabadidőnk és általában a családi költségvetés sem teszi lehetővé, hogy valamennyi nekünk tetsző rendezvényre ellátogassunk.

Nálunk a tervezgetés az első programajánlók, reklámok megjelenésével kezdődik, amikor a szervezők bedobnak egy-egy nevet, hogy az ő fesztiváljukra épp kit sikerült meghívni. Mivel elővételben olcsóbbak a jegyek, bizony jártunk már úgy, hogy utólag, a jegyek megváltása után tudtuk meg: a másik fesztiválra érkezik a mi kedvenc előadónk…

A nyár a fesztiválok időszaka, aki még nem választott magának programot, még nem késett le semmiről! Válassz a számtalan fesztivál közül az Infokistérség.hu weboldal programajánló oldala alapján! Ezen az oldalon a programok mellett felhívjuk a vidéki települések látnivalóira is a figyelmet, valamint értesítjük olvasóinkat a helyi hírekről.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás