Archives
Tarány Tamás feltűnése izgalmas eseménynek számított az X-Faktor 2011 színpadán. Akkor még valóban jóságos mackó alakjával, és mély orgánumú hangjával hódította meg a közönséget és a mentorokat. A tánctehetség híján kevésbé tudta megmutatni mennyire színpadképes, viszont a hangja tökéletesen elég volt ahhoz, hogy továbbjusson. Hisz Tarány Tamás a több ezer jelentkező közül elég tehetségesnek [...]
Kocsis Tibornak tudjuk már nem ismeretlenek a tehetségkutató színpadok. 2007-ben a Csillag Születik első szériájában már láthattuk őt. Akkor sajnos az átütő siker nem adatott meg a fiatal énekesnek. Ám tudjuk, ami késik, az soha nem múlik! Most az X-Faktor 2011-es szériájában ismét kipróbálta önmagát, tehetségét, sajátos énekhangját, remélve, hogy az eltelt négy évben csak [...]
Baricz Gergő X-Faktorban való megjelenése olyan volt, mint a mesebeli szegény fiúé, aki hamuba sült pogácsával a tarisznyájában elindult szerencsét próbálni a nagyvilágba. Baricz Gergő esetében nem volt hamuba sült pogácsa, ellenben volt egy jó barát, aki elkísérte, és maga is versenyzőként jelentkezett, volt stoppolás az út szélén, és három ezer forint, ami semmire nem [...]
Valamiért a Rocktenors már az első élő show óta küzd a kiesés ellene. Zsinórban is kétszer kellett párbajozniuk, de valami csoda folytán mindig bent maradtak. Első alkalommal Gyurcsík Tibi ellen kellett ringbe szállniuk. A Queens együttes dala most is szerencsét hozott nekik, a Show must go on című számával az X-Faktor 2011 versenyében maradtak. Mentségükre [...]
Nevezték már a magyar Michael Jacksonnak, az R’N’B zenei stílus magyar nagykövetének, de bármilyen jelzőt is aggatunk Lil C, alias Kelemen Csabára, letagadhatatlan, hogy az X-Faktor 2011 színpadára egy teljesen egyedi stílust hozott. Nemrég több fórumban is bírálták mind Lil C-t, mind az őt továbbjuttató mentorokat, mondván a 21 éves tánctanárnak letagadhatatlan ugyan a tánctudása, [...]
Kováts Vera piszokul fiatal, piszokul tehetséges, és ahogy Keresztes Ildikó megjegyezte, piszokul „zöld”, azaz tapasztalatlan, ám mégis kétségtelen, hogy az X-Faktor 2011 színpadán nagyon is ott a helye. Mondom ezt, a harmadik élő adás után. Aki végig kísérte Kováts Vera X-Faktor béli megjelenését, láthatta, hogy a rózsaszín felsős, szemérmesen, visszafogottan álldogáló 16 éves leányzó milyen [...]
Muri Enikő megjelenése az X-Faktor 2011-ben elengedhetetlen volt. A tavalyi sikertelenség után, itt volt az ideje, hogy végre a mentorok is felismerjék a nyíregyházi lány jó adag tehetséggel, azzal a bizonyos X-el bőven rendelkezik. Kifogásolhatták a tavalyi tehetségkutató válogatóján ruházatát, megjelenését, közvetlenségét, hangját és tehetségét azonban senki nem kérdőjelezhette meg. Muri Enikő az X-Faktor 2011 [...]