Pohár

Pohár-áruházról nem gyakorta hallani, a kizárólag poharakat árusító üzletek nem is hemzsegnek a világban. Minden, erre esélyes boltban csak-csak becsúszik a kínálatba egy kehely,  egy váza, egy üvegtál, korsó vagy bármilyen, a poharakhoz kapcsolható edénynemű. Nincs ez másképpen a pohár.hu oldalon található árukollekció esetében sem, a legszűkebb értelemben vett poharak (borospohár, söröspohár, pálinkáspohár, pezsgőspohár, koktélpohár, , vizespohár, teáspohár, kávéspohár, konyakospohár, whisky pohár) mellett fellelhetőek a leggyakrabban szükséges, hasonló vagy közeli funkciót betöltő kelyhek, vázák, tálkák is.

Valamennyiük meghatározó, közös tulajdonsága, hogy alapvetően folyadékok tárolására, kínálására és fogyasztására használatosak. Mind funkcionális, mind logikai szempontból ide kapcsolódnak a shakerek, amelyek rendeltetésszerű használatával érjük el, hogy a létezésének következő stációjaként pohárba kerülő, vegyes alapanyagokból összeállított nedű ne holmi csuszpájz formáját öltve mutatkozzon a szomjas emberfia előtt.

E hatalmas pohár-kavalkádot többféle szempont szerint rendszerezhetjük: legkézenfekvőbb lajstromozását a belé kerülő italféleség neve és jellege szerint prezentálhatjuk. Ebből már eszünk deduktív módon való megforgatásával könnyedén kikövetkeztethetjük az egyes csoportok tagjainak körülbelüli méretét, formáját és anyagát.

A pohár.hu-ra ellátogatva végigcsodálhatjuk e szépséges üvegedények teljes tárházát, beléjük az illő tartalmakat odagondolva pedig páratlanul gazdag – és költségmentes – gasztronómiai túrát abszolválhatunk. Ha pedig valamelyik úgy megtetszik, hogy menten  a birtokunkban szeretnénk tudni néhány példányukat, erről a lap oldalsó mezejében elhelyezett hivatkozásra kattintva, belépvén a cég webáruházába – azonnal gondoskodhatunk.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás