Honlapkészítés rövid határidővel

Egy új weboldal elkészítése látszólag igen egyszerű dolog, de ha dolog mélyére nézünk, azonnal szembe ötlenek a következők:

  • A feladat több szakma képviselőinek szaktudását és összehangolt munkáját kívánja meg.
  • Sem a honlap készítője, sem a honlap készíttetője nincs a birtokában annak az ismeretanyagnak, amelynek a készítendő honlap tartalmi vezérfonalát kell majd adnia.

A megrendelő általában nem ért a grafikához, a webergonómiához, programozáshoz, reklámpszichológiához, viszont kiválóan ismeri saját szakterületének piaci viszonyait, vásárlási szokásait, a konkurenciát.

A honlapkészítő pedig nem érthet valamennyi szakmához, amelyekkel munkája során kapcsolatba kerül, de bőséges tapasztalata lehet a technikai megvalósítás kialakításában, a honlap utólagos gondozásában, az esetleg szükséges korrekciók megtételében.

E két tudásanyagot kell lehetőleg egyetlen, kimerítő és lényegretörő konzultáció keretében szintetizálni, az eredmény pedig várhatóan sokkal jobb lesz, mintha csak egyikük tudására és instrukcióira alapozva valósulna meg.

Az Expressz Honlapkészítés éppen ezen a ponton lehet képes  értéktöbbletet nyújtani a már meglévő, egyébként igen színvonalas kínálathoz képest.  A honlapkészítés folyamata nem indulhat el a fentiek figyelembe vétele nélkül, mert az utólagos korrekciók, pláne a nagyobb átalakítások óriási, olykor vállalhatatlan mértékű pluszmunkát igényelnek.

Ha már csak a honlap elkészülte  után derül fény koncepcionális problémákra, gyakran érdemesebb egy új lappal, új domain névvel, újra kiérlelt koncepció szerint, a nulláról újrakezdve, beszállni ismét a versenybe.

Végül, de nem utolsósorban: intenzív munkával akár néhány nap alatt elkészülhet az új, tartalmas, erős pozíciókra esélyes weboldal.

Print Friendly, PDF & Email