A császárfa, vagyis a paulownia bemutatása

mesterségesen szaporított faA császárfa a tátogatófélék családjának tagja (Scrophulariaceae). A császárfa csak bizonyos körülmények között érzi jól magát. Szereti a napfényes, meleg, védett fekvésű helyeket, ezenkívül, a nem túl száraz, tápdús és jó vízáteresztő, laza talajt. Magyarországi viszonylatban kissé fagyérzékeny.
A szakirodalmak szerint a Paulownia Tomentosa (vagyis a kínai császárfa) magról, gyökérdugványról jól szaporítható. Ezzel ellentétben a keresztezett Paulownia fajok, mint például az Oxyfa, csak laboratórium környezetben mikro-szaporítással szaporítható. Ezen tulajdonsága azért előnyös, mert a természetes környezetben is szaporodni képes paulownia fajok könnyedén képesek átvenni az uralmat egy-egy földterület felett, ahol megvetik a lábukat.
A Paulowniát Kínában már 3000 éve ismerik, termesztik és használják. Ugyan az 1800-as években terjedtek el világszinten, de nagy visszhangja 1980-90-es évek óta van. Ez a rendkívüli, pozitív hatásai miatt alakult így, hiszen gyors növekedésű, jó a tápanyagfelvétele, valamint jól társítható. A császárfa és az Oxyfa is tökéletesek háztáji gazdasági termesztésre, energiafaként, valamint ipari fa előállításra.

Tovább:

A szállítmányozási piac fejlődése

egy fekete kamion
A nemzetközi piac alakulása nagyban befolyásolja az összes fuvarozó céget. Roger Crook, a DHL vezető egyénisége szerint a szállítmányozás fejlődése teret nyit, nem csak az áruk szabadabb mozgatásának, de az emberek és az információk szabad áramlásának is.

Hogyan változnak a fuvarozáshoz használt útvonalak?

Jól megfigyelhető jelenség az elmúlt években az új útvonalak megjelenése az északi és a déli félteke között. Új folyosók nyíltak áruszállítás céljából Kína és Afrika, Ázsia és Latin-Amerika között. Ezek az új utak gyorsan fejlődnek egyrészt az importáló országok gyors fejlődése miatt, másrészt az országok egyre nagyobb igénye miatt a legújabb termékekre és szolgáltatásokra. A legtöbb kis fuvarozó cég is rendkívül diverzifikált profillal kell, hogy rendelkezzen a talpon maradáshoz.

Tovább:

A természet legforróbb csodája

Vulkánkitörés - a természet csodája

Vulkánkitörés – a természet csodája

A természet legforróbb csodái a vulkánkitörések, melynek forró lávája elpusztít mindent ami az útjába akad.

A természet csodái ezek, melyek gyönyörűek és félelmetesek is egyben! A vulkánok elsősorban a folyamatosan mozgó földkéreg legnyugtalanabb területein találhatók. Az ilyen helyeken gyakoriak a földrengések, főnixmadárként újjáélednek a tűzhányók. Ha madártávlatból nézzük a bolygónkat, melyre apró piros ponttal bejelöljük a tűzhányók elhelyezkedését, akkor egy érdekes szabályosságot állapíthatjuk meg!

Tovább:

Vittorio Storaro Magyarországon

Vittorio Storaro Magyarországon

Vittorio Storaro Magyarországon

Az Aranyszem Operatőr fesztivált Novák Emil alapította meg 2004- ben, közösen a Magyar Operatőrök Társaságával, 2006- tól csatlakoztak a szervezéshez a Stábiskola hallgatói is, a fő támogató pedig a Nemzeti Filmalap. Idén lenne 99 éves Illés György, akinek a születésnapja alkalmából rendezik meg minden évben az eseményt. Az idei év legnagyobb szenzációja, hogy Budapesten találkozhat a magyar közönség a híres Vittorio Storaro olasz operatőrrel, aki olyan filmek fotózásáért volt a felelős, mint Az utolsó tangó Párizsban, Az utolsó császár.

Tovább:

Kalocsai minta = hungaricum

Kalocsai minta

Kalocsai minta

Mi jut eszedbe, amikor a kalocsai minta szó elhangzik a környezetedben? Egyedi, népi motívum, ami a Kalocsa környékén élő emberek népviseletében fellelhető, hímzésekben és festészetében (Pl. bútorokon, ruhákon, tányérokon).

A kalocsai minta gyermekkorodat is végig kísérte a magyar népmesék fő címében. A kalocsai minta a Kalocsa környéki emberek úgy emlegetik, hogy a „szegények aranya”. Nemrégen a kalocsai minta felkerült a hungaricumok közé is.

Láttunk már kalocsai minta díszítette forma l-es pilóta ruhát, kalocsai minta ékesítette ruhákat viselő filmsztárokat Hollywoodból, (Nicole Kidman és Angelina Jolie) az évek óta neves divat show, a gombold újra is ezzel volt újra gombolva.

Tovább:

Napelemmel az életért

napelem

Napelemek

A napenergia, illetve a megújuló zöld energiaforrások lehetőségeinek kiaknázása a 21. század emberének elengedhetetlen feladata. Ma már nem vehetjük félvállról a környezettudatosság kérdését, hiszen nincs még egy bolygónk, amit tönkretehetünk.

Sokan úgy vélik, hogy a globális felmelegedés, a környezetszennyezés, az erdők kivágása, a fosszilis energiaforrások mértéktelen felhasználása szolgálja a jólétünket. Sajnos a világ vezető hatalmai számára hatalmas pénzügyi érdek a termelés minél nagyobb fokú fenntartása. Ennek érdekében a saját környezetük tönkretételétől sem riadnak vissza. De ennél is riasztóbb a kép, ha azt vesszük alapul, hogy egyre több ország válik az úgynevezett fejlődő világ részévé, ahol az ipar termelés növekedése egyenes arányban áll a környezetünk szennyezésével.

Tovább:

Az apró hirdetések feladása

apró hirdetések

apró hirdetések

Manapság egyre többen adnak fel valamilyen hirdetést, ami tartalmazhat ingatlant, vagy akár valamilyen terméket is. Ha szeretné, akkor adja fel apróhirdetését ingyen és gyorsan az oldalunkon. Ezen a felületen könnyen feladathatóak a hirdetések, ugyanis csak a hirdetés felületén kell kitölteni az adott rubrikákat és már kattinthatnak is a hirdetés feladása gombra. Ez egy igazán egyszerű művelet, aminek a segítségével könnyen árulhatják a hirdetők termékeiket, ingatlanjaikat az interneten. Az interneten megtalálható hirdetések minden szükséges információt tartalmaznak, amik szükségesek lehetnek a keresőknek.

Tovább:

A 2013 évi felvételi ponthatárok

 

Felvételi ponthatárok 2013

Minden eltelt nappal egyre közelebb jön a pillanat, mikor is kihirdetik a 2013 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre vonatkozó felvételi ponthatárokat. Továbbtanulni készülő diákok tömegét foglalkoztatja a nagy kérdés: Mik lesznek a felvételi ponthatárok 2013-ban? A kérdés megválaszolása korántsem tekinthető egyszerűnek. Figyelembe kell venni, hogy némileg lecsökkentették az államilag finanszírozott felsőoktatási keretszámokat, ez pedig vélhetően a ponthatárok emelkedéséhez vezet majd…

Tovább:

Hasznos hírek tőlem mindenkinek

hirbe_bekes_megyei_hirekA hírek mindig fontos szerepet játszanak a mindennapi életünkben, hiszen ha nem figyelünk oda rájuk, nem lehetünk naprakészek, felkészültek, vagy nem szólhatunk hozzá a minket és környezetünket érintő témákhoz. Manapság már újságot sem kell vennünk, hiszen számos online hírportálon informálódhatunk a saját kényelmes kis székünkből. Nem csak hogy informálódhatunk, de hozzá is szólhatunk a témákhoz, megoszthatjuk véleményünket, tapasztalatainkat, információinkat, de kivehetjük a részünk a cikkek megírásában is.

Tovább:

József Krisztina ügye

A KB35 társulat előadás után

A KB35 társulat egy nagyszerű darabbal áll a nagyérdemű elé, József Krisztina ügye! címmel, amely F. Kafka A per című regénye alapján készült. A mai világban is nagyon sok ehhez hasonló cselekménnyel találkozunk, amelyeket nem tudunk egyszerűen megfejteni. A darab november 22.-én este 20 órától kerül bemutatásra a Bakelit Multi Art Center épületében. A darabban a folyamatosan felmerülő kérdéseké lesz a főszerep.

Tovább:

Vállalkozás indítás egyszerűbben, mint gondolnád

Bár a jogszabályok hol enyhítenek, hol nehezítenek a vállalkozás indításának folyamatán, általánosságban elmondható, hogy egy céget létrehozni manapság egyre kevesebb macerával lehet. Azonban ahhoz, hogy működőképes vállalkozásunk legyen, nem elegendő egy kft. megalapítása. A napi rendszeres működéshez szükségünk lesz számos kiegészítő eszközre. Ilyenek például a következők:

  • szerződések, szerződésminták, amelyeket az ügyfeleinkkel alá tudunk íratni, és új projektek esetén elegendő mindössze néhány sort kicserélnünk bennük
  • könyvelési szolgáltatás: könyvelésünknek meg kell felelnie számos jogszabálynak, amely gyakran egy külön munkatársat igényel… vagy egy havatásos könyvelőt, aki átlátja a jogszabályok és rendeletek rengetegét
  • weboldal, amely bemutatja cégünket: ma, az internet világában az a cég, aki nincs fent az interneten, az már szinte alig látható
  • céges arculat, logó: egy saját arculattal rendelkező céget ugyanis sokkal komolyabban fognak venni a potenciális üzleti partnerek
  • tanácsadás: ez főleg akkor fontos, ha valaki az első cégét alapítja. Egyáltalán nem mindegy, milyen vállalkozói, jogi és adóügyi ismeretekkel rendelkezünk, nem árt ha vannak mentoraink.
  • székhely: ha ezzel nem rendelkezünk, nem is alapíthatunk vállalkozást
Tovább:

Dolgozat

Teljesen elfelejtette, hogy le kell adnia házi dolgozatát ebben a hónapban? Azt sem tudja hol áll a feje, mert családi okok miatt nem is tudott iskolába menni? Vagy épp betegség miatt hiányzott és nem volt ideje megírni dolgozatát? El sem sikerült még kezdenie, és biztos, hogy határidőre nem lesz kész vele? Barátaihoz fordult tanácsért, akik azt javasolták, hogy van lehetősége arra, hogy ezt a szolgáltatást igénybe vegye? Ha nem tud erről semmit, és most azért keresgél, hogy minden részlettel tisztában legyen, akkor azt ajánlom, hogy ezt kezdje cégünknél.

Tovább:

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás