Autóklíma – mit tegyünk tavasszal?

Autóklíma a mi kényelmünkért

Az autóklíma egy nagyszerű találmány. Komfortérzetünket kellemesebbé téve autózhatunk a nyári hőségben. Legtöbb autós a nyár beköszöntével használja egészen a hideg megérkezéséig, aztán egész télen egyszer sem kapcsolja be. Pedig ez hiba! Télen is meg kell járatni az autóklímát, hogy a gáz és az olaj megfelelően körbejárja a hűtőrendszert. Ez az időközönkénti bekapcsolás arra is lehetőséget nyit, hogy az esetleges hibák is napfényre kerüljenek, mint a szivárgás, a nyomáscsökkenés stb. Ehhez természetesen már szakemberhez kell vinni a gépkocsit, de olykor megeshet, hogy mi magunk is tapasztaljuk a rendellenességet a gépkocsin, egyik ilyen jel, ha az autóklíma nem működik a megszokott hatásfokon.

Az autóklíma főleg tavasszal érdemel kitüntető figyelmet, hisz télen sokan be se kapcsolják, aztán, ha itt a jó idő, majd a nyári meleg, újra elkezdik használni. Tavasszal elsősorban fertőtleníteni kell az autóklímát. Hisz egész nyáron, őszön, majd télen a levegő hőmérsékletének ingadozásával, a levegő páratartamának változásával a baktériumok, a vírusok nagyon jól érzik magukat, és elszaporodhatnak a klímarendszerben, majd a szellőzőn keresztül az utastérbe jutnak. Emellett nem elhanyagolható az sem, hogy a vírusoktól és baktériumoktól fertőzött autóklíma használata közben kellemetlen szagok is keletkezhetnek, ami már komfortérzetünkre is hatással lehet.

Az autóklíma fertőtlenítése mellett tavasszal érdemes megnézetni azt is a szervizben, hogy van-e nyomás a klímarendszerben, hogy nem szivárog-e valahol a rendszer, minden tömítés rendben van-e?

S, ha már a tavaszi nagy fertőtlenítésnél tartunk, ha szükséges, érdemes az autóklímát utántölteni, hisz kevés hűtőközeg csökkenés is elegendő ahhoz, hogy az autóklíma már ne hűtsön a megfelelő hatásfokkal.

Csak ezek ellenőrzésével bízhatjuk magunkat az autóklímára, hogy a nyári forróságban is kellemesen érezzük magunkat autózás közben.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás